Átpereg a hó a szántáson, bakancsom alatt szilánkosra törnek az útszéli tócsák. Mellettem kamionok húznak el, tol a menetszél az árok felé. A Heves megyei Kápolna határában hagytam a kocsit. Üres volt a focipályányi parkoló, elkerülte még a kutyaugatás is. Mínusz 11 fok szurkálja az arcom. Kerecsend felől várom az „éhség menetét”. Rendőrkocsik vezetik fel a húsz-huszonöt didergő embert.

– Húzódj le! – intik egymást, ha valaki a fáradtságtól kidülöngél az aszfaltra.
Elől Tóth Imre megy, terepszín ruhában, „Munkát, kenyeret!” feliratú táblával. Mellette Csorba József Attila az arca elé húzza a sálját. Lábánál Dzsina nem törődik a fojtópórázzal, előrerántja a vékonydongájú, bőrdzsekis, hátizsákos férfit. Izgatott a staffordshire terrier, már érzi a kápolnai kutyák szagát. Tudja, ha a faluba érnek, kap ételmaradékot.

Gazdája biztonsági őr – volt korábban. De az építőiparral együtt dőlt be az őt foglalkoztató cég. Több mint egy évtized veszett a semmibe. Jött a segély, az alkalmi melók időszaka. Most haver hoz Dzsinának ipari nyersanyagnak való kacsát. Száz forint kilója, megéri, olcsóbb, mint a konzerv. Csorba a felsőzsolcai kocsmában hallott az éhség menetéről: hogy Miskolcról indulnak, a fagyban naponta húsz-harminc kilométert gyalogolnak, s kiállnak az egyszerű emberekért. Elege lett a nincstelenségből, követte Tóth Imrét, az ötletadót.

Dudálnak a menet mellett elhúzó kocsik:
– Kitartás, veletek vagyunk! – kiabálják a sofőrök az ablakból.
Fékez az egyik autó: nő ül a volánnál. Férje kikászálódik az anyósülésről, és felveszi a lépést a gyaloglókkal.

– Bírni fogod? – aggódik utána az asszony.
– Hogyne bírnám! – szegi fel az állát a férj.

Félnek az emberek

Van ok az aggodalomra: a hatvanas Lipkovics György gerincét tönkretette a bánya. Szolidarítani akar, meg egy kicsit maga miatt is jött. Nem tudja, mi lesz a nyugdíjával, megszűnhet a korkedvezményes juttatás. Csak Kápolnáig jön. Tovább nem bírná. Botjára támaszkodik, de tartja a lépést Papp Zoltánnal, a Szolidaritás tagjával. A férfi katonai egyenruhában feszít, felesége didergősen bújik hozzá.

Papp és Lipkovics kezet ráz. Aztán némán mennek egymás mellett. Papp századosként Szolnokon szolgált. Átszervezés miatt nem kapott beosztást, 28 év után leszerelték. Most 16 százalékkal lett kevesebb a nyugdíja.

– A kormány azt mondja, adót vont le. Játék ez a szavakkal, kérem! Egyszerűen kevesebbet utaltak – panaszkodik.
Felesége munkanélküli, két kicsi gyereket tartanak el. Parádon élnek – egyik napról a másikra.

– Félnek az emberek. Sokan egyetértenek velünk, de nem mernek csatlakozni – magyarázza.
– Azt hittük, könnyen találunk munkát, de az sehol nincs – szól közbe a felesége.

Fiatal szocik némán bólogatnak mellettük. Ujhelyi István és Varga László alkalmanként csatlakoznak a menethez. Közösségi oldalra töltenek fel képet az újabb és újabb állomásokról.

Nyakó Istvánra alig lehet ráismerni. Többnapos borosta az arcán, fájósan húzza a lábát. Néhány hete találkozott az ötletadó Tóth Imrével:
– Amikor elmondta, hogy éhségmenetet szervezne, rögtön hívtam az irodavezetőnket: legyen rá tanú. Azt hittem, provokátor kopogtatott be hozzánk.

Szonda és hólapát

Pedig nem az volt. A férfi először a helyi jobbikos képviselőt kereste fel, hogy segítsen megszervezni az akciót.

– Lesz a menetben cigány származású ember? – kérdezte a vidéki radikális.

Tóth Imre faképnél hagyta az illetőt. Aztán a szoci iroda felé vette az irányt. Hogy miért oda? Kuncog:
– A Fideszt mégsem kereshettem fel, mert diliházba csukatnak. De azért írja le: ez egy civil kezdeményezés. Itt nem pénzért menetelnek az emberek!

Az MSZP-nek kapóra jött az ötlet, segítettek Imrének szállással, élelemmel, orvosi ellátással. Ujjal mutogat a Fidesz: a szocik mozgatják az éhség menetét. Ez igaz is, meg nem is.

– Engem csak az érdekelt, hogy valaki segítsen Pestre jutni. Aki ezt nem érti meg, az hülye! – fakad ki nyersen Tóth Imre.
– Soha nem voltam semmilyen szervezetnek tagja. Várjon, hazudok! – kacsint hamiskásan – Az ebtenyésztők egyesületében benne voltam.

Profi nyilatkozó. Ha kell, ha nem, politikai lózungokkal jön: „Követeljük az emberi jogok tiszteletben tartását, hogy a kormány ne csürhének tekintsen minket.” Aztán mesél a fideszes Tállairól, aki Mezőkövesdnél gúnyosan munkával és kenyérrel várta őket. Ők legyintettek, és dacból lapátolták a havat. Tállai András még meg is szondáztatta őket, pedig szerintük az államtitkárnak kellett volna megfújnia a műszert. A Belügy szerint emberük józan volt. De hogy provokálta őket, az nem kérdés.

Imre megint politizál:
– Nem erre a rendszerre szavazott Magyarország. Ha az emberek tudják, hogy elveszik a nyugdíjukat, akkor nem a Fideszre adták volna a voksukat.

Nehezen tartom vele a lépést. Összefolynak a betűk a papíromon. A hidegtől begörcsölnek az ujjaim.


Összement az élet

Tóth Imre munkanélküli olvasztár Miskolc mellett él apja húsz négyzetméteres nyaralójában. Nem összkomfortos a ház, de neki megteszi. Fával fűt, a ciszternát már kiásta, lebetonozta, de a szennyvízcsövezés még nincs kész. Alkalmi munkákból tartja fenn magát, 2010 márciusa óta nincs állása. Elvállal mindent: kertásást, kőművesmelót, ami jön. De egyre kevesebb a lehetőség. Jobb napokon tyúkot vágott, de mára kifogyott a hűtő.
– Összement az élet – sóhajt.
A Diósgyőri Öntőmű volt az a bizonyos nagybetűs élet. Nemrég még a németeknek gyártottak turbinalapátot, hajócsavarokat, most meg áll minden.

Évtizedekkel ezelőtt az apja is ott dolgozott. Tizennégy éves fiát ő vitte be a gyárba. Téglapakolás volt a nyári munka. Imre könyörgött, engedjék a folyékony acél mellé. Vonzotta a tűz, meg akarta mutatni, hogy kemény fából faragták, már kész férfi, ott is helyt tud állni. Makacs ember volt mindig. Végül beengedték: ő meg kibírta. Apja mégis azt mondta, agyonüti, ha olvasztárnak megy. Mert az a munka négy műszakban kiégeti a lelket, tönkreteszi az embert. Így Imre mezőgazdasági szakképzőt végzett. A végén mégis az olvasztóműben kötött ki. És lett feleség, gyerek, biztos élet.

– A rendszerváltozás után elkezdtünk lefelé csúszni – kesereg a férfi. Előbb a családnak lett a válással vége, aztán a munkahely dőlt be.

Imre néhány hete meglátogatta legjobb barátját. Tudta, nincs jó passzban, elvesztette ő is a munkáját. Víz- és gázszerelőként dolgozott, de megszűnt az őt alkalmazó cég. Nem kapta meg még a minimálbérét sem. Csak a feleséget találta otthon. Tőle tudta meg, hogy barátja a kert végébe ment, a garázshoz.

Tóth Imre rosszat sejtett:
– Egy diófára akasztva találtam meg. Még élt, amikor levágtam a kötélről – néz a távolba.
Ekkor döntötte el.

– Ez így nem mehet tovább. Fel kell emelnünk a fejünket! Ha nem így teszünk, magunkat alázzuk meg – szorongatja transzparensét. – Nem leszek politikus, soha nem is akartam az lenni. Csak fel akarom rázni az embereket!

Egy kondér gulyás

Jön a hír: a kápolnai polgármester kinyitja a hivatalt a menetelők előtt.

– Bátor ember! – csodálkoznak a gyaloglók.
A sárga önkormányzati tárgyalóban faltól falig asztal. Asszonyok hozzák rá a házi pogácsát, demizsonban a bort, kancsóban a teát.

– Melegedjenek – kínálgatják őket.

Dzsina izgatottan szaglász körbe. Lekerülnek az emberekről a kabátok, pulóverek.
– Itt nincs olyan ember, akinek ne fájna valamije – mondja az egyik menetelő.
Esténként orvos ellenőrzi őket, legutóbb épp a tornateremben, ahol aludtak.

Sok sikert kíván nekik Berecz Kálmán független polgármester. Megtapsolják. Nyakó színpadiasan meghajol előtte, azt mondja, ritka az ilyen bátor településvezető. A hatalom pedig nem szereti a bátor embereket.

Szívességet is kérnek:
– Megehetjük itt az ebédünket? Csak hogy ne kelljen az árokparton...
– Érezzék magukat otthon!
Behozzák a kondér babgulyást.

Imre kenyeret tör, piros az arca. Hamar békén hagyja a holnapot. Ma még minden rendben: gőzölögnek a műanyag tányérok.

– Az az álmom, hogy Pesten megtölti a nép a Kossuth teret – mosolyog Imre.
Csak az Alkotmány utcáig jutottak. Néhány százan. A Kossuth teret tavaszig elfoglalta a kormány. Tóth Imre hajadonfőtt áll a színpadon.

A hangszórókból John Lennon szól: A munkásosztály hőse.

Budapestre érkezett a miskolci éhségmenet:

http://www.youtube.com/watch?v=sSWSscAfF0o&feature=player_embedded