A Fidesz frakcióvezetője szerint minden újságíró pontosan tudja, hogy sem Matolcsy György, sem Zsiga Marcell nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni, hanem ennél jóval kerekebb, „pázmányosan bővített” mondatban fogalmaztak. Lázár János lehetséges „nemzeti dohányboltokról” is beszélt sajtótájékoztatóján.

Nem lehet megélni 47 ezer forintból – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Lázár hozzátette: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló. „Minden újságíró pontosan tudja” – folytatta –, hogy sem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, sem Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselő nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy „47 ezer forintból meg lehet élni”, hanem ennél jóval kerekebb, „pázmányosan bővített” mondatban fogalmaztak.

Lázár János beszélt arról is, hogy Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármester lefolytatta a fővárosi járások kialakításáról szóló egyeztetéseket. Eszerint a budapesti kormánypárti képviselő-polgármesterek ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kerületben legyen járási hivatal. Hozzátette: a vidéki észrevételek felmérése még folyamatban van.

A politikus arra is kitért, hogy májusra érkezhet meg Brüsszel véleménye a magyar dohány-kiskereskedelmi törvényjavaslatról. Elmondta: készek az uniós vitára az indítványról, amely állami monopóliummá nyilvánítaná a dohánytermékek kiskereskedelmét. Mint mondta, az ezzel kapcsolatos összes zárószavazás előtti módosító indítványról döntenek hétfőn, de maga a zárószavazás csak az EU véleményének megérkezése után tartják. A koncessziós eljárások így nyáron indulhatnak, a trafikhálózat pedig 2013. január 1-re létrejöhet. Hozzátette: felmerült annak lehetősége, hogy totót és lottót, valamint égetett szeszt is árusíthassanak ezekben az üzletekben – amelyeknek nemzeti dohánybolt lesz a nevük –, erről azonban még nem született döntés.

http://mandiner.hu
megélni, Lázár János, FIDESZ, dohány, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 68 alkalommal | 2012. 02. 20. 18:27:07
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés