A Kemma.hu a Komárom-Eszergom Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetőjét, dr. Fodor Jánost és dr. Beck László főosztályvezetőt kérdezte a legtöbbeket érintő nyugdíjváltozásokról.

Magyarország népességének két legjellemzőbb mutatója a lakosságszám folyamatos csökkenése, illetve a határainkon belül élők életkorának ugyancsak folyamatos emelkedése. Nagyrészt emiatt változtatták meg a nyugellátással kapcsolatos szabályokat.

Parlamenti képviselőink még az elmúlt év végén módosították azt a jogszabályt, ami január elsején lépett hatályba. A legtöbb embert érintő, legfontosabb változásokról a Komárom-Eszergom Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetőjét, dr. Fodor Jánost és dr. Beck László főosztályvezetőt kérdeztük.

Visszavonult nyugdíjak

Egyebek mellett megtudtuk tőlük, hogy az előrehozott öregségi; a csökkentett összegű előrehozott öregségi; a korkedvezményes. a korengedményes és a szolgálati nyugdíjak már nem állapíthatók meg az idei esztendő első napjától.
Ez sok embernek nem jó hír, az viszont igen, hogy továbbra is megállapítható a nők 40 évnyi munkaviszonya után járó öregségi nyugdíj.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy a nyugdíjfolyósító igazgatóság hivatalból öregségi nyugdíjként folyósítja az 1954-ben, vagy előtte születettek szolgálati nyugdíját; az 1949-ben, vagy előtte születettek egyéb korhatár előtti öregségi nyugdíját; az előrehozott öregségi nyugdíjban részesülő hölgyek nyugdíját, ha a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító feltételekkel már 2011. december 31-én is rendelkeztek.

 

Az öregségi nyugdíjkorhatár szabályozása
Az érintettek születési éve A jogosító korhatár
1951, vagy előtte 62
1952 62,5
1953 63
1954 63,5
1955 64
1956 64,5
1957, vagy utána 65

Bányászok és művészek kivételével

Korhatár előtti ellátásként – vagyis már nem nyugdíjként – folyósítják a továbbiakban – a bányász- és művésznyugdíjasok kivételével – az 1950-ben, vagy utána születettek előrehozott öregségi nyugdíját.

A jogszabályok módosításának köszönhető új megállapításokkal kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy az idei esztendőtől megállapítható korhatár előtti ellátások lényeges jogosultsági feltétele, hogy a jogosult az ellátás kezdő napján nem állhat biztosítási jogviszonyban, és rendszeres pénzellátásban sem részesülhet az 1993. évi III. 4. § (1) bekezdésének „i” pontja alapján.

Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy például az özvegyi nyugdíj, vagy a baleseti hozzátartozói nyugellátás nem minősül rendszeres pénzellátásnak.

 Megtudtuk azt is, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a korhatár előtti ellátásban részesülő személy, ha a vonatkozó jogszabály (Tbj. 5. §) szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a minimálbér tizennyolcszorosát – éves keretösszeg 93.000x18=1.674.000 forintot –, a keretösszeg elérését követő hónap első napjától a tárgyév utolsó napjáig az ellátás folyósítását szüneteltetni kell.

Ezen kívül sajnos az is lehangoló hír, hogy az álláskeresési járadékban részesülés időtartama alatt is szünetel az ellátás folyósítása.

A korhatár előtti ellátás megállapítására az jogosult, aki
a) 2011. december 31-ig az előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges életkort betöltötte és a szolgálati időt megszerezte
b) 1953-as születésű nő, ha 59. életévét betöltötte és legalább 37 év szolgálati időt megszerez 2012. december 31-ig
c) 2012. december 31-ig a korkedvezményre már jogosultságot szerzett
d) 2011.december 31-ig szerzett jogosultságot a bányásznyugdíjra
e) 2011. december 31-ig megszerezte a művésznyugdíjra való jogosultságot
f) akivel 2012. január 1-jét megelőzően a felmondást közölték, vagy a jogviszony megszüntetéséről szóló megállapodást  megkötötték, feltéve, hogy a jogviszony megszűnését  követő nap 2012-re esik, és e napon a 2011. december 31-én hatályos szabályok szerint jogosult lett volna előrehozott-, csökkentett összegű előrehozott-, bányász-, korengedményes-, vagy művészeti nyugdíjra.
Ezzel összefüggésben fontos tudni azt is, hogy a jogviszony megszüntetését követő napon meg kell lennie a szükséges szolgálati időnek, s az érintettnek be kell tölteni az előírt életkort.

http://kemma.hu
nyugdíj, változások, korhatár, jogosult, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 115 alkalommal | 2012. 02. 20. 18:52:51
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés