A Viszkis meghalt! Haláltusája évekig tartott. A nemrég szabadult, sokak által népi hősnek kikiáltott férfi a Blikknek nyilatkozott újjászületéséről és szenvedéseiről.

Közvetlenül az interjú előtt Ambrus Attila egy kisebb gyomorideggel belépett a lakásához közeli bankfiókba, ahol a pénzintézet dolgozójával az első pillanatokban csak néztek egymásra.

– Talán hihetetlen, de amikor közöltem, hogy számlát szeretnék nyitni, hogy betegyem a kis pénzemet, lefagyott a rendszer. Végül sikerült az ügyintézés, és meg kell valljam, a bankosok is rendesek voltak – mesélte az alig két hete szabadult férfi, és hozzátette: hamarosan szeretné beindítani vállalkozását, ehhez van szüksége a számlára.

A dolgok jól alakulnak, hiszen a minap sikerült egy műhelyt is találnia. Azt reméli, ezzel nemcsak a megélhetését biztosítja majd, de munkáival örökre beírja magát a köztudatba.

Napjai mozgalmasan telnek szabadulása óta. Néhány dolog azonban megmaradt a börtönéletből: ilyen például a hajnali négyórai ébredés, és az, hogy a testmozgással kezdi a napot.

Ambrus Attila nyíltan válaszolt olvasóink kérdéseire

– „Anettka-féle" tornával indítok, persze nem teljesen meztelenül. Reggelizni sosem szoktam – mondta el mosolyogva Ambrus, aki szabadulása után egy pohár whiskyt is megivott. – Amikor az egyik barátomnál megkínáltak vele, éppen beleszagoltam, amikor megcsörrent a telefon. Anyám hívott, és azt mondta, meg ne tudja, hogy azt a bűn rossz gabonapárlatot iszom megint. Úgy látszik, édesanyám szeme még több száz kilométerről is mindent lát.

Nagyon nehéz volt szex nélkül a 12 év a börtönben - mondta Ambrus Attila

Sok minden történt a 12 év raboskodás alatt, amiből kimaradt Ambrus. Nem mehetett el Erdélybe, apja sírjához, és ezt még szabadulása után sem teheti meg. A törvény szerint ugyanis amíg az eredetileg kiszabott büntetése le nem telik – azaz 2016-ig –, nem mehet külföldre. Ez idő alatt azonban édesanyját nem kell nélkülöznie, mert az idős hölgy ellátogat hozzá.

– A régi énem nem létezik, nem sok ember maradt körülöttem, akivel meginnék egy sört. Becsületesen fogok élni, inkább a halál, egy golyó a fejembe, mint hogy újra bankot raboljak – hangzott a megdöbbentő mondat a Viszkis szájából, aki egyébként utálja, ha így hívják.

Sok dolog volt, ami hiányzott a hírhedt bankrablónak a börtönben, de igyekezett minél több időt tölteni legjobb barátjával, a „könyvvel". Eleinte hű maradt játékszenvedélyéhez, és beszállt egy-egy römipartiba, amelyben, azt mondják, verhetetlen. A rabok nem pénzben, hanem fekvőtámaszban játszottak. Az utolsó időben azonban már ezt is kerülte, inkább a sok-sok munkát választotta. De hogy idáig eljusson, meg kellett vívnia benti harcait. Ahogyan ő fogalmazott, sokan bekóstolták, de nem mutathatott félelmet.

Ambrus nem hagyhatja el az országot 2016-ig, így édesanyja költözik át Erdélyből

- Talán furcsán hangzik, de a hosszú évek alatt az ételek közül a legjobban a hasábburgonya hiányzott. Ezt pótoltam. Vágytam már egy fürdőzésre is, ezen is túl vagyok, mert hétfőn a barátaimmal Pápára látogattunk, ahol nagyon kedvesen fogadtak a helyi fürdőben. A kedvünkért még a csúszdát is üzembe helyezték – mesélte Ambrus, aki a mai napig nem érti a körülötte folyó felhajtást.

Sokan autogramot kérnek tőle, még többen fotózkodni szeretnének vele. Számára zavarba ejtő, hogy állásajánlatokkal bombázzák, úgy érzi, nem szolgált rá erre, nem tartja magát népi hősnek.

– Nem vagyok Rózsa Sándor, sőt ő kikérné magának, ha egy napon említenének vele – mondta határozottan. Amikor azonban a magánéletére terelődik a szó, rögtön megenyhül:

– Olyan társat képzelek el magamnak, akivel hasonló az érdeklődési körünk, és aki velem együtt először fogja megélni a családalapítás örömét. Jól jár majd velem, mert jól tudok főzni, takarítok is – sorolta mosolyogva. Az a kérdés sem ejtette zavarba, miként lehet elviselni több mint egy évtizedet szex nélkül. – Kaptam elég szexújságot. De a viccet félretéve, nagyon, nagyon nehéz volt.

Nem tagadja, kemény fából faragták, de a börtön őt is megviselte. Magát koporsószeghez hasonlítja, de mint mondta, hiába kemény anyag, az is berozsdásodik egyszer.

K. Sz.

 

http://blikk.hu
bankrablás, halál, Ambrus, család, börtön, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 104 alkalommal | 2012. 02. 19. 15:25:39
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés