Az igaz szerelem erősebb a halálnál is, sőt, jó esetben akár egyenesen életet menthet. Okosabb azonban ritkán lesz azember tőle...

Egy bérgyilkost arra kértek, hogy végezzen egy nővel, aki a megbízó, Maria Nilza Simoes szerint elcsavarta a férje fejét. Ám Carlos Roberto de Jesus ahelyett, hogy elvégezte volna a feladatát, beleszeretett leendő áldozatába, a szintén nem túl rövid nevű Iranildes Aguiar Araujóba.

Amikor ugyanis arra került volna a sor, hogy végrehajtsa azt, amiért megfizették, képtelen volt kivitelezni, inkább elárulta az asszonynak, hogy mire készült. A szerelem pedig találékonnyá is tesz, mint az az eseményekből kiderült. A bérgyilkos és újdonsült szerelme beszerzett némi ketchupöt, azzal a férfi jól összekente a "lekaszabolt" Iranildest, és még a kést is elhelyezte "áldozata" hónaljában, hogy "hitelesebb" legyen a fotó. Egy kis szájberagasztás, megkötözés és voilá, kész is a gyilkosság bizonyítéka. (Jesus kedvenc meséje gyerekkorában valószínűleg a Hófehérke volt, és elég rendesen azonosult a vadásszal...)

Az elkészült fotót el is küldte megbízójának, akinek nem tűnt fel semmi... Akkor döbbent rá, hogy valami mégsem stimmelhet, amikor három nap múlva meglátta a bérgyilkost és az elhunytat csókolózni egymással. És ekkor elmasírozott a rendőrségre, hogy feljelentse a bérgyilkost, hogy ellopott tőle 1000 dollárt.

A nyomozóknak viszont leesett az álla, amikor Jesus elmondta, hogyan is nézett ki ez a történet valójában. "Nyolc év rendőrködés során egyszer sem hallottam hasonlót" - jelentette ki Marconi Lima rendőrfőnök, aki a három gyanúsított kihallgatását végezte.

Mindez Brazíliában, Bahia tartomány Pidonbacu városában történt.

http://.storyonline.hu
szerelem, bérgyilkos, feljelentette, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 128 alkalommal | 2012. 01. 15. 16:57:18
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés