Az internet hatalom. És ahogy Ben bácsi mondta a Pókembernek: a nagy hatalom nagy felelősséggel jár. Ezért aztán van néhány dolog, amitől óvakodnod kell, mikor ezt a hatalmat használod.

Íme 3 dolog, amit soha nem szabad csinálnod, amikor internetet használsz. Vagy viselheted a súlyos következményeket.

Wikipédiázni konkrét cél nélkül

Egy átlagos agytérfogattal rendelkező embernek legalább olyan óvatossággal kellene bánnia a Wikipédiával, mint az alkohollal, a gyógyszerekkel vagy bármivel, aminek hatására arra ébredünk hajnali 4-kor, hogy egy árokban fekve félmeztelenül előadást tartunk az első világháborúról.

Sőt, a Wikipédia alattomosabb, mint az alkohol vagy a gyógyszer. Alattomosabb, mint egy skorpió. Igen, vegyük például a skorpiót. Megnézzük, mit ír a Wikipédia a skorpióról. Közben észrevesszük, hogy vannak álskorpiók is, lássuk, mik azok. Azok között van olyan, hogy könyvskorpió, ez könyvekben él, milyen érdekes.

Aztán már csak egy lépés, hogy eljussunk a Skorpiókirályig, majd a pankráción át Marcel Proustig, ahonnan egy ugrás a kvantumfizika, és hamarosan azon találjuk magunkat, hogy dadaista kiáltványokat olvasunk, vagy rosszabb esetben teljesen érdektelen egysejtű organizmusok szaporodását tanulmányozzuk.

Wikipédiához tehát jobb volna egyfajta „bevásárló listát” készíteni, mielőtt elkezdenénk dolgozatíráshoz használni. Használat közben pedig ismételgessük magunkban, akárcsak Piroska, hogy nem szabad letérni a kijelölt útról, még akkor sem, ha hirtelen olthatatlan kíváncsiság ébred bennünk, hogy az indiai irodalom tanulmányozása közben ráklikkeljünk a „szexpozíciók” szóra.

Kommentvitába elegyedni a YouTube-on

Az élet egyik nagy igazsága, ami remélhetőleg hamarosan elfoglalja méltó helyét a „Színház az egész világ” és az „A baj nem jár egyedül” mellett, így hangzik: Az internetes kommentelés kihozza belőled a bunkó parasztot.

A YouTube esetében ez úgy néz ki, hogy egy „kutya visszahozza a gumicsontot” videó alatt pillanatok alatt élénk filozófiai, teológiai, gazdaságpolitikai és társadalomlélektani viták alakulhatnak ki a világ leganalfabétább gondolkodói között. Mivel egyszerre kevés kommentet látunk, gyakran érthetetlen, hogy mit keres a kutyus alatt az a 68 lájkot kapott indulatos komment a terrorveszélyről és egy másik kommentelő értelmi képességeinek megkérdőjelezéséről.

Ennek a sajátosan magyar változata az, amikor a hozzászólóknak mindenről a cigányok jutnak eszébe. Delfinek táplálkozása? Igen, mer a cigányok nem dolgoznak semmit. Részlet a walesi snooker-bajnokságról? Ja, a cigányok is segélyből élnek, lopnak, hazudnak.

Ilyenkor teljesen értelmetlen bármilyen kísérlet a rendes kommunikációra. A YouTube olyan hely, ahol egybegyűlt a világ összes rasszista, szexista szélsőséges vallási fanatikusa, hogy megsemmisítő csapást mérjen a józanságra és normalitásra.

Törölni magad a Facebookról

Ez így könnyen félreérthető, hadd magyarázzam el. Sem nekem, sem az emberiségnek, sem a történelemnek nem fog fájni, ha úgy döntesz, hogy eleget bratyiztál olyan ismerősökkel, akiket nem is ismersz, belefáradtál a hír- és szmájli-folyamba, vagy abba, hogy a Facebook tízpercenként változtat az interfészen és a biztonsági beállításokon, ezért kész, kilépsz. Ez idáig nem érdekel.

A probléma a következményekkel van. Ugyanis mindenki – ismétlem: mindenki –, aki törölte magát a Facebookról, és később sem jelentkezett vissza, mintha hirtelen megbolondult volna, elkezd állandóan arról beszélni, hogy ő mennyire független és erős. Mármint hozzád képest. Mennyire jobb neki, mint neked, mennyivel több igazi barátja van, és milyen jól szórakozik ebben a nagy technológia-függetlenségben.

Ahhoz senki nem elég független és erős, hogy törölje magát a Facebookról, majd kussoljon róla. Éppen ezért nekem is, az emberiségnek is, és a történelemnek is jobb, ha inkább nem törlöd magad.

http://manna.ro
internet, óvakodj, facebook, hatalom,
pizsamásbanán | Megtekintve 105 alkalommal | 2012. 02. 11. 00:24:14
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés