Mi történik a vízbe eső autókkal? Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Mind a halak, mind az emberek hálásak lehetnek az égnek, hogy a víz nem alulról fölfelé, hanem felülről lefelé fagy be, a víz és a jég fajsúlykülönbsége miatt. A nagy hidegben a Balatonon is hívogatóra hízott a jégpáncél, aminek a hatalmas netkarriert befutó Hummer H2 gazdája sem tudott ellenállni.

Sün, Szalacsi, bikicsunáj

Szalacsi Sándor, a sünözős rendőrök, a ne fürgyé' le vagy a bikicsunáj után újra van mivel kiaknázni a neten felhalmozott kreatív potenciált, de bennünket más is érdekelt a téma kapcsán: mi megy gajra, ha az autó a bólogató kutyáig merül a Balatonba és feltámasztható-e egy vízkáros autó? Az ügyben Papp Lászlóhoz, a Porsche Hungaria műszaki oktatási csoportvezetőjéhez és Gajdán Miklós kollégánkhoz fordultam segítségért.

Sok múlik azon, hogy az autók a gázlómélységnél mélyebb vízbe szakadtak-e? Terepjárók esetében a gyárak megadnak gázlómélységet, általában 45-70 cm közötti értéket, tehát az autó elvileg ekkora vízen tud átkelni károsodás nélkül. (Arra azért érdemes ügyelni, hogy a dzsip hullámzó vízen halad át és maga előtt eleve tol egy tarajt, 65 centis víznek ne vágjuk neki pl. a pont 65 cm gázlómélységű Nivával.)

Túl magas volt a víz

A katonai H1 esetében 76 centi ez az érték, de a H2-nek semmi köze a teljesen körbeszigetelt elektromos rendszerű
 HMMWV-hez , amelyben ugyanez a kaland nem tett volna jelentős kárt.

Északon konvojok kelnek át a befagyott vizeken


Gázlómélysége elvben 61 centi és mivel a rendőrség adatai szerint 80-100 centis vízbe süllyedt, ha járó motorral szakadt be, a motor vizet szívhatott.

Fizikaórákról legalább azt érdemes megjegyezni az osztálytársnők stírölése közben, hogy a folyadékok nem összenyomhatók.

Ha a szívórendszerbe víz kerül, a motor megpróbálja összenyomni és máris törik-görbül a hajtókar, többnyire az a leggyengébb láncszem. Szerencsére a Balaton nem olyan agresszív az aluötvözettel, mint a sós tengervíz, nem emészti fel a V8-as Vortec motorblokkot.

http://www.youtube.com/watch?v=uC6G-m6aAiw&feature=player_embedded

A kipufogóban a katalizátor sínyli meg a jeges vizet, mert elrepedhet a kerámiabetét, amelyben 300-600 fokos hőmérséklettel zajlik az égés.

Közben kapitulál az elektromosság, mert vízbe süllyedve zárlatos lesz az elektromos rendszer és több száz amperes áramerősség kezd rohangálni a vezetékeken. A beázással megfejelve jó eséllyel cserélni kell pár számítógépet, darabonként néhány százezer forintért.

Kanadában működik

A vállalkozók gyöngyeinek nem javasoljuk, hogy a befagyott Balaton jegén karistoljanak, de önmagában a jégen autózás nem volna elvetélt ötlet. Zordabb télben komplett teherszállító konvojok kelnek át befagyott vizeken. Kanadában például kamionok járnak a
jégen kijelölt utakon, teljes biztonságban.

http://vezess.hu
fizika, dacolni, Balaton, befagy, konvoj, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 102 alkalommal | 2012. 02. 12. 22:35:31
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés