Alig élt az a férfi, akire hosszú hetek után találtak rá hóval beborított autójában Észak-Svédországban.

Lesoványodva és kihűlve találtak rá véletlenül arra a svéd férfira, aki a nagy hó miatt autójában rekedt. Állítólag hetek óta élhetett a hó alatt víz és táplálék nélkük, -30 fokban. Egyetlen ehető dolog a hó volt számára.

Hónapokra a hó alatt rekedt autójában egy svéd férfi (Forrás: dailymail)

 

Peter Skyllberg még december közepe táján sodródott le az észak-svédországi Umea városhoz közeli útról. Azóta, azaz két hónapja a hó fogságába esett autójában próbált túlélni.

Valóságos csoda, hogy a férfi ennyi ideig életben maradt. Az autóban volt meleg holmi, és hálózsák is, ennek köszönheti, hogy nem fagyott meg néhány napon belül. Élelme és innivalója szinte semmi sem volt, így jobbhíján havat evett.

Az életét annak köszönheti, hogy a hidegben hibernálódott a teste. A hóval borított autó pedig olyan volt, mint az eszkimók igluja.

A férfinak óriási szerencséje volt, mivel eltűnését senki sem jelentette, nem is keresték, és csak a véletlennek köszönheti, hogy egy hómotoros véletlenül észrevette a hó alól kivillanó autó tetejét.

Bár Magyarországon nincs ekkora hó, előfordulhat, hogy hosszú órákat kell várni a hidegben, az autóban. Ezért nagyon fontos, hogy ha útnak indulnak havazás idején, legyen tele a tank, és vigyenek magukkal meleg holmit, folyadékot, és élelmet!

http://fmh.hu
férfi, túlélte, 2hónap, eltünt, , ,
pizsamásbanán | Megtekintve 105 alkalommal | 2012. 02. 20. 19:50:37
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés