Fiatal korában a pasi szinte valamennyi gondolata a szex körül forog – mint az irányjelzős viccben: egy puszi jobbra, egy puszi balra. De mi történik, ha benő a feje lágya?

Ahogy öregszenek a férfiak , úgy csökken szervezetükben a tesztoszteron szintje – ezzel párhuzamosan szexéhségük is. És ennek eredményeként bizony előfordulhat az a már korábban is remélt jelenség, hogy először a nő intelligenciájára, és nem a melltartóméretére figyelnek fel. A legilletékesebbek szóltak arról, a kor előrehaladtával milyen tulajdonságokat keresnek és tartanak legfontosabbnak egy nőben.

Milyen legyen a nő?

*20 évesen* Mindent felülmúló a csinosság igénye. Futottak még: szép száj, ápolt fogazat, fejlett humorérzék. „Ha az ember viccelődik vele, hogy nagy a feneke, ne sértődjön meg, legyen elég humora ahhoz, hogy inkább visszavágjon.”

*30 évesen* Már kicsit árnyaltabb a kép, előtérbe kerülnek racionálisabb szempontok is. A legtöbb férfi azt szereti, ha a nő tisztában van azzal, hogy mit akar elérni az életben. És lényeges az is, hogyan viszonyul a férfihoz, és általában az emberekhez. A humorérzék megléte vagy hiánya „korokon átívelő” alapvető szempont. És persze az általános műveltség. „Legyen intelligens. Butuska lányokkal tele van a világ, ők egyáltalán nem szórakoztatóak. Ha ostobát akarok látni, belenézek a tükörbe.”

*40 évesen* Humor, humor és humor mindenekfelett. Azzal a nővel, amelyik nem érti a tréfát, a férfi képtelen mit kezdeni. Érdekes, hogy a férfiak csak ebben a korban tartják fontosnak azokat a nők által mindig is szem előtt tartott tulajdonságokat, mint amilyen a karakánság, gerincesség, őszinteség. A negyvenes pasik társadalmának egybehangzó véleménye szerint: „A hazudozós nőkkel csak vesztegeti az ember az idejét. Képes legyen a jót látni az emberekben, függetlenül attól, hogy nyilvánvalóan senki sem hibátlan. A hibát pedig tegye szóvá.

Milyen legyen a melltartó?

*20 évesen* A fiatal korosztály szeme előtt éjjel-nappal egy hatalmas, érzékin ringó mell lebeg. Lehetőleg, mit lehetőleg, csakis egy C kosaras. De ha D-s a kebel mérete, az sem baj, sőt!
„Gondos tapasztalatszerzés után rájöttem, hogy az ideális méret a 36C.”

*30 évesen* Ahogy lassan tovatűnik az ifjonti hév, úgy gondolkodik egyre racionálisabban a teremtés koronája(?). Már nem (csak) a méret a lényeg. Praktikus szempontok is közrejátszanak a döntés meghozatalában. „A B kosaras, az a legjobb. Az elfér az ember tenyerében. A legfontosabb az, hogy izgulékony mellbimbói legyenek. Nem szeretem, ha nagyobbak, mint a fejem, de azt sem, ha kisebbek, mint a sajátom.”

*40 évesen* A középkorú férfiak válaszait olvasván bárki azt gondolhatná, elvesztették „kebelügyi” érdeklődésüket. Erről nincs szó. Csupán bölcsebbek lettel, s megtanulták: csak az a fontos, hogy szeressék a nőt. „Nem számít a méret,
a női mell egyszerűen gyönyörű.”

Milyen legyen a szex?

*20 évesen* Hát olyan, mint az ifjúság. Tüzes, hirtelen, durr-bele. Ebben a korban még nem is annyira a minőség, sokkal inkább a mennyiség-gyakoriság a lényeg. „Naponta kétszer egyszerűen AKAROK szeretkezni. Nincs jobb, mint arra ébredni. De elaludni is azután a legjobb.”

*30 évesen* A kell-t, az akarok-ot, a szükségest szépen lassan felváltja a jó lenne, a szeretném és a jó esetben. Az okok: munka, család, fáradtság, gondok. „Ma már elég, ha minden másnap kerül sor a szexre. De mindenképpen szeretném, ha a páromnak heti hét alkalommal lenne orgazmusa.”

*40 évesen* Hacsak a házastársak nem tesznek ellene, az ágyban a megszokás lesz az úr. Az is egyre ritkábban. Kivételt az újítani sosem restek képeznek. „Régóta nős vagyok. A heti egy-három alkalom számomra teljesen megfelel.”

http://kiskegyed.hu
szex, , mell, változás, férfiak, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 99 alkalommal | 2012. 01. 27. 14:21:21
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés