Ha az izomzat fejletlen, a csont és a kötőszövet nem bírja a járás okozta megterhelést, kialakulhatnak bizonyos elváltozások.

Dr. Besze Tibor ortopéd szakorvos szerint ezeknek a problémáknak a nagy része orvosolható, ha idejében szakemberhez fordulnak velük. Az emberi láb a mezítlábas járásra lett teremtve – csupán száz éve koptatjuk az aszfaltot homokos, füves és kavicsos talaj helyett. Nem csoda hát, ha az emberek nagy része lúdtalpas, és ezt még csak nem is örökölte, hanem saját magának köszönheti.

Hogyan okozhatunk magunknak különféle deformitásokat?

A túlsúlyos ember, mivel térdízületei nem bírják el a fölösleget, automatikusan összedönti a combját, hogy tehermentesítse a térdét. Figyeljük csak meg: a legtöbb kövér embernek X-lába van, holott ezen combizom-erősítéssel, tornával vagy ritmikus sportgimnasztikával lehetne segíteni. A túlsúly kisgyerekkorban a legveszélyesebb, mert még gyengék a csontok, és könnyebben deformálódnak. A lábboltozat egyébként kétéves korra alakul ki, és ekkor a szakorvos már el tudja dönteni, hogy szükséges-e olyan sarokemeléssel ellátott cipő használata, amelyik megakadályozza a bokák befelé dőlését. Ilyenkor a cipő talpának járófelületére, a saroknál 3–5 mm-es emelést ragasztanak, mellyel a már kialakult lúdtalpat korrigálják. Megelőzésképpen azonban ez a megoldás nem javasolt, ugyanis hosszú távon gyengíti a talp izomzatát.

Mitől lesz valakinek O-lába?

Okozhatja csecsemő- vagy kisgyermekkori D-vitamin-hiány, ez esetben a rendellenesség fél–egy év alatt megszüntethető. Előfordul, hogy a gyerek hamar feláll, de a súlyát még nem bírja el, esetleg a szülők beleteszik a holdkompnak nevezett járókába, amelyben nem akkor ül vagy fekszik le, ha elfáradt, hanem ha kiveszik belőle. Ez természetesen se a bokájának, se a térdének nem tesz jót, ráadásul „méretes” lúdtalp kialakulására is számítani lehet. A baj azonban megelőzhető játékos lábboltozat-erősítő tornagyakorlatokkal: ilyen a lábujjhegyen járás, ceruza megfogása, zokni felszedése vagy éppen rajzolás lábujjakkal. A megelőzésre egyébként legjobb módszer a természetes talajon, tehát a fűben, homokon, kavicson való szaladgálás.

 

Mire érdemes figyelni új cipő vásárlásakor?

Elsősorban arra, hogy a cipőnek legyen kérge. A felső résznek ortopédiai szempontból nincs jelentősége, annak viszont igen, hogy az iskolai váltócipő és az otthoni játszócipő egyaránt tartsa a bokát meg a lábat. Új cipő vásárlásakor a valós méretnél legalább 0,5–1 cm-rel nagyobbat válasszunk (felnőtteknél a különbség 1–1,5 cm legyen). Ha a gyereknek magas a rüsztje, ne hordjon lapos fazont!

 

Komolyan vegyék-e a szülők, ha a gyerek lábfájásra panaszkodik?

Ha sérülés történt, azonnal forduljanak orvoshoz, hiszen gyakran megesik, hogy csonttörés esetén is csak futáskor érez fájdalmat a gyerek. Egyéb lábfájással se várjunk egy-két hétnél tovább! – jobb elejét venni a nagyobb bajokat.

http://elixironline.hu
Ó-láb, cipő, gyermek, figyelj, lúdtalp, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 84 alkalommal | 2012. 02. 22. 14:50:53
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés