A nemzetközi piaci folyamatok miatt jövő héten a benzin ára akár 8, míg a gázolaj ára 14 forinttal csökkenhet. A szakértők szerint a Mol nagykereskedelmi árainak hétfői változtatását azonban alapvetően a forint dollárral szembeni erősödése fogja meghatározni.
A GKI Energiakutató elemzése szerint ezen a héten a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára a mediterrán piacon az elmúlt héthez képest is további emelkedést mutat, míg a motorikus gázolaj jegyzésára - a hét második felében megfigyelhető enyhe emelkedés ellenére - heti átlagban 0,5 százalékkal csökkent.
A szakértők szerint a Mol nagykereskedelmi árainak hétfői változtatását azonban alapvetően a forint dollárral szembeni 5,2 százalékos erősödése fogja meghatározni. A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 3,8 százalékos, míg a gázolaj esetében 5,7 százalékos csökkenést mutatnak. A nemzetközi piaci folyamatokkal magyarázható üzemanyagár-változás a benzin esetében így -6,5, míg a dízel esetében -11,1 forintos változást eredményez.
A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a benzin esetében az ár 8 forintos, a gázolaj esetében pedig 14 forintos csökkentést indokolnak. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 420 forint, a gázolajé pedig 430 forint lehet február 1-én.
Az elemzés szerint a Mol idei árképzését a nagyobb kilengések tompítása jellemzi mind az emelések, mind pedig a csökkentések terén. A gázolaj esetében azonban ezen a héten is visszafogottabban érvényesítette a nemzetközi tőzsdei folyamatokkal indokolható árcsökkenést, így a mostani 10 forint feletti újabb csökkenés még nagyobb valószínűséggel jelenik meg az árakban.
üzemanyag árak, forint, dollár, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 103 alkalommal | 2012. 01. 28. 20:58:49
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0
Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0
Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0
Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0
Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0