A Waberer’s Holding Zrt. december elején teljesítette idei növekedési tervét. A társaság értékesítési árbevétele fennállása óta először haladja meg – a cégcsoport többi tagjának teljesítménye nélkül számított – 100 milliárd forintot.

A kiemelkedő forgalmi adat elérése érdekében a társaság szinte minden gazdasági mutatóját lényegesen javította az év első tizenegy hónapjában.

Az egész Európára kiterjedő kereskedelmi offenzíva eredményeként a 2350 szerelvényből álló kamionflotta 15 ezerrel több megrendelést teljesített és 200 ezer tonnával több árut fuvarozott, mint a teljes 2010-es esztendőben. Minden hét minden munkanapján átlagosan csaknem 1000 Waberer’s-es kamion rakodja a megrendelők áruját Európa valamely logisztikai központjában vagy termelő üzemében, míg a többi úton van. A flotta az idén eddig 330 millió kilométert tett meg Európa útjain, amihez 100 millió liter gázolajat használt fel. A Waberer’s Holdingnak az időszakra vetített fuvarteljesítménye meghaladja a 4,6 milliárd átkm-t. A cég tavaly bejelentett vállalását teljesítve előnyben részesítette a magyarországi tankolást és ezzel eddig több mint 4 milliárd forint jövedéki adóbevétellel gazdagította a magyar költségvetést. A megnövekedett feladatoknak a társaság az idén is 250 új munkahely teremtésével tett eleget, miközben csökkentette az egy kamionra jutó adminisztratív személyzet arányát.

A Waberer’s flottája háromnegyed részben EURO5-ös környezetkímélő motorokkal szerelt vontatókból áll. Az arány magas szintjéhez hozzájárult az idén beszerzett 650 új szerelvény. Ezek a legújabb technológiájú erőforrások átlagosan 49 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, mint az Európában legelterjedtebb EURO3-as motorok. A kamionok rakottsága a 87 százalékos iparági átlagot messze meghaladva 90 százalék feletti. Ennek a mutatónak a jelentősége a fuvarozás hatékonysága mellett környezeti szempontból kiemelkedő: egy százaléknyi rakottság növekedés ugyanis a Waberer’s flotta méretére vetítve 710 ezer liter gázolaj elégetését teszi feleslegessé. A vállalat a kontinensről az Egyesült Királyságba irányuló fuvarokhoz az első 11 hónap alatt 30 ezer alkalommal vette igénybe a Csalaguton keresztül vezető környezetkímélő megoldást.

A Waberer’s folytatja a hatékonyabb és takarékosabb szervezeti felépítés megteremtését szolgáló, októberben bejelentett integrációs politikáját, amelynek eredményeként egységes gazdálkodási szervezetbe olvasztja legnagyobb leányvállalatait. A cég a jövőben is fenntartja organikus növekedésének dinamizmusát, amelyet lehetséges akvizíciókkal kíván gyorsítani.

http://tranzitonline.eu
rekord, árbevétel, waberer's, flotta, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 329 alkalommal | 2011. 12. 17. 00:51:24
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés