Rövidesen megnyílik a 21 milliárd forintos pályázati keret, amelyből a béremelés végrehajtásához támogatást igényelhetnek a cégek.

A pályázati keretből vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos béremelés végrehajtása 2012-ben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A pályázat célja, hogy a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló elvárt béremelések teljesítése – különösen a magas élőmunka-igényű tevékenységet végző gazdálkodó szervezeteknél – ne járjon elbocsátásokkal. Belföldi székhelyű gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások, nonprofit szervezetek vehetnek részt a pályázaton, az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó intézmények azonban nem. A pályázatot kizárólag elektronikus úton a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjainál lehet majd benyújtani.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójánál végrehajtja – 2012. január 1-jétől visszamenőlegesen – továbbá azt, hogy 2011-es statisztikai állományi létszámát nem csökkenti ebben az évben. Nem pályázhat olyan cég, amelyet 2011-ben vagy 2012-ben bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt munkaügyi bírság megfizetésére köteleztek, vagy 60 napnál régebben lejárt köztartozása van. A pályázó támogatási igénye nem lehet évi 100 ezer forintnál kevesebb.

A pályázat keretében vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vállalkozások. Előnyt élveznek azok a munkáltatók, amelyek magas élőmunka-igényű tevékenységet folytatnak, és az alkalmazottak bruttó átlagkeresete alacsony.

Mint arról már beszámoltunk: január 1-je óta már működik a bérkompenzáció első lépcsője: az összes munkavállaló bérét megemelő munkáltatók az elvárt béremelés 5 százalék feletti részét kitevő összeget visszatarthatják szociális hozzájárulási adójukból. A munkáltatói érdekképviseletekkel lefolytatott számos egyeztetés ugyanakkor világossá tette, hogy vannak olyan ágazatok, régiók, ahol az 5 százalékos béremelés is nehézségekbe ütközik, ezért szükség van a kiegészítő kompenzáció pályázati rendszerére is.

http://profession.hu/
támogatás, cégek, igényelhet, béremelés,
pizsamásbanán | Megtekintve 119 alkalommal | 2012. 01. 20. 02:10:55
Friss hírek
Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil…
2012. 05. 18. 23:36 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:12 | Hozzászólások: 0

Magyarország világbajnok: nálunk…
2012. 05. 18. 09:04 | Hozzászólások: 0

Így kerülheted ki a telefon-különadót
2012. 05. 18. 08:46 | Hozzászólások: 0

Pompás hétvége áll előttünk
2012. 05. 18. 08:24 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 1


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 221


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 56


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 28


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 618


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 613


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 434


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 363


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 296


Keresés