Nagy-Britanniában az elmúlt negyven évben sokak számára hozzáférhetővé és jóval könnyebbé vált a közúti közlekedés. A járművek gyorsabbak és hatékonyabbak, alaposan megnőtt a jogosítvánnyal rendelkezők száma, és ma már sok az olyan háztartás, amely két gépkocsival rendelkezik.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 10 alkalommal | 2012. 05. 21. 22:23:44
Lassan az lesz a ritkább, ha egy hazai befektetőnek nincsenek devizában is befektetései, a részvénypiacon pedig a devizás papírok aránya különösen magas, már csak a szűk hazai kínálat miatt is. Egy szűkebb, az ügyfelek pár százalékát kitevő magánbefektetői réteg pedig kifejezetten aktívan spekulál a keresztárfolyamok változására. A magánbefektetők devizavásárlási szokásairól brókercégeket kérdeztünk.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 12 alkalommal | 2012. 05. 20. 23:05:45
Sokan használják már most is a mobilbanki szolgáltatásokat - sms-sel parkolnak, vagy így vesznek autópályamatricát -, de nem kell sok idő ahhoz, hogy a többségnek olyan telefonja legyen, amelyben egy komplett bankfiók működik. A jövőben pedig ugyanez a készülék alkalmas lehet arra is, hogy a kávézóban úgy fizessünk vele, mint egy bankkártyával.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 13 alkalommal | 2012. 05. 16. 14:34:20
Régió, vagy legalább régiós szemlélet kell a Balaton érdekében, azért, hogy évtizedek múltán is olyan maradjon a tavunk, mint most. És ehhez hiába várunk központi döntésekre, az itt élőknek maguknak kell ezt kézbe venni, mert ötven-száz év múlva Pestről legfeljebb majd egyből az Adriát célozzák meg, de akik a Balatonnál élnek, azoknak a jövője múlik a döntésképtelenségen. Huszonöt-harminc évünk van rá, hogy beavatkozzunk a Balatont elmocsarasító folyamatba.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 13 alkalommal | 2012. 05. 14. 16:26:13
Nem tűnnek reálisan teljesíthetőnek a kormány e-útdíj bevételi tervei, ráadásul kiderült, hogy a Széll Kálmán terv 2.0-ban szereplő 150 milliárdos összegnél is többet vár majd az állam az úthasználóktól. Az ismert elképzelések alapján az országon átrobogó kamionokat a sok esetben jelenlegi tarifa tízszeresével terhelnék meg. Az autósok és buszosok számára viszont még évekig maradhat a már ismert matricás rendszer.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 29 alkalommal | 2012. 05. 11. 20:53:52
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. új szolgáltatásokkal bővítette weboldalát, megjelent az online e-matrica-vásárlás és a pótdíjfizetés. A autópálya-matrica dupla megvásárlása is elkerülhető.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 27 alkalommal | 2012. 05. 02. 19:58:29
Egy közel 100 dohányos fiatal megkérdezésével végzett kutatás eredményei szerint majdnem 70%-os azok aránya, akik naponta gyújtanak cigarettára, és közel 30%-uk több mint 10 szálat szív el ennyi idő alatt.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 25 alkalommal | 2012. 05. 01. 14:51:18
A mesterséges világok, a virtuális játék a felhőtlen kikapcsolódás mellett problémát is okozhat. Szenvedély, betegség, függőség? Te már érzed a hatást?
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 31 alkalommal | 2012. 04. 30. 18:14:29
Több száz nyugat- és észak-európai kamionos tüntetett a hét végén Antwerpenben tiltakozva a kelet-európai olcsó konkurencia miatt, amely szerintük csődbe juttatja őket.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 107 alkalommal | 2012. 04. 29. 23:32:03
Az elmúlt hónapban ismét 3 ponttal csökkent a hvg.hu NetHangulat index értéke, és jelenleg 13 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A netpolgárok legutóbb december végén voltak ilyen lehangoltak: ismét elérte a 90 százalékot a pesszimisták aránya, és csupán 7 százalékuk érzi úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 31 alkalommal | 2012. 04. 28. 11:06:58
Az adózók több mint fele elégedett a revizorok munkájával, de szeretnék, ha több segítséget kapnának az adóhatóságtól.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 19 alkalommal | 2012. 04. 25. 23:44:41
Számos újabb adót vezet be a kormány, az energiaszolgáltatók jövedelemadóját pedig megnöveli. Valóban lesz mobil- és tranzakciós adó is. Kisebb meglepetésre ma tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a Széll Kálmán-terv 2.0 névre keresztelt megszorító csomagját, amely tartalmazza az uniónak szánt konvergenciaprogramot és a Nemzeti Reformprogramot is. Idén 155, jövőre mintegy 600 milliárdnyi pluszt szed be az állam.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 21 alkalommal | 2012. 04. 23. 21:47:06
Látványos fotót közölt a NASA az Endeavour űrrepülőgép pilótafülkéjéről. A korábbiaknál jobb minőségű kép alapján magunk is elképzelhetjük, milyen lenne a műszerek mögött ülni, és az űrrepülőgépet irányítani.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 34 alkalommal | 2012. 04. 19. 15:27:23
Budapest, 2012. április 16., hétfő (MTI) – Magyarországon sem politikai, sem más jellegű cenzúra nem éri az internetet – olvasható az OpenNet Initiative (ONI) csoport kutatásában, amelyet a Guardian brit lap közölt internetes oldalán hétfőn.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 23 alkalommal | 2012. 04. 16. 23:00:55
Tájékozódjunk időben! Az elmúlt években nagyon elterjedtek az online kereskedési platformok. Ennek kísérőjelensége, hogy egyes szolgáltatók olyan hirdetéseket jelentetnek meg, amelyben bárki számára gyors és kényelmes meggazdagodást ígérnek, ez azonban veszélyeket rejt.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 29 alkalommal | 2012. 04. 10. 23:31:58
Autókölcsönzéskor leggyakrabban gazdaságos városi autót, esetleg kompakt vagy mini kategóriájú járművet választanak a magyarok
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 46 alkalommal | 2012. 04. 10. 01:23:16
A biztonságos netezés nem pénztárca kérdése. Találd meg a legbiztosabb védelmet a gépedre!
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 90 alkalommal | 2012. 04. 08. 23:44:22
Az új digitális nemzedék már megjelent a munkaerőpiacon is. Ha egy A kategóriás irodaházba visz a sorsunk, akkor nem kerülhetjük el őket. Kik ők, hová mennek, honnan jöttek és mit akarnak? Mindenesetre egy új világot alkotnak, virtuális „fejjel” gondolkodnak, és ezt a cégvezetőknek is észben kell tartaniuk.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 45 alkalommal | 2012. 04. 04. 01:09:21
Felháborította Boros Lajost, hogy a Morning Show stábja víz alól sugározta műsorát. Szerinte ez az ötlet tőlük, bumerángosoktól származik.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 60 alkalommal | 2012. 03. 31. 16:43:48
Negyven zsáknyi családi ezüst került elő Szentpéterváron, a Nariskin nemesi család palotájának restaurálása közben. A munkások a födémet bontották meg, amikor felfedeztek egy olyan helyiséget, amely nem szerepelt a tervrajzokban.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 49 alkalommal | 2012. 03. 31. 15:29:31
Hogyan előzzük meg az internetfüggőséget? Manapság elég sok ember érint a probléma, különösen a fiatalokat.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 51 alkalommal | 2012. 03. 29. 00:38:33
Ismét Magyarországra érkezett a világ leglátványosabb és leglátogatottabb kiállítása, a BODIES Revealed, azaz a Feltárt testek.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 108 alkalommal | 2012. 03. 27. 01:56:29
Svédország lehet az első európai ország, ahol elsőként megszűnhet a készpénz. Érdekes, hogy 1661-ben ők voltak az elsők, akik bevezették a bankjegyeket. Magyarországon egy ilyen lépés elképzelhetetlen lenne, de még a svédeknél is 10-20 év telhet el, mire teljes egészében száműzik a fizikai pénzt.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 66 alkalommal | 2012. 03. 22. 00:14:07
A magyar vásárlók többségét nem érdekli a gumi márkája, jó szokásunkhoz híven az ár az elsődleges.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 69 alkalommal | 2012. 03. 22. 00:05:47
Az európai állattenyésztést egyelőre nem érinti hátrányosan az argentin kamionosok lehető legrosszabbkor – a szójabetakarítás kezdetén – meghirdetett sztrájkja, ám hosszabb távon, és a probléma eszkalálódásával már komoly világpiaci hatása lehet az eseményeknek. Argentína helyzeténél fogva kulcsszerepet játszhat az évszázad közepére a világ élelmezésében, de belső problémái egyelőre csak hátráltatják ebben.
Feltöltötte: pizsamásbanán | Megtekintve 76 alkalommal | 2012. 03. 21. 20:48:13
1 2 3 »  Utolsó »
Friss hírek
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0

Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0

Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0

Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0

Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 62


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298


Keresés