Csongrád megye – A megtett úttal arányos útdíjrendszert 2014-től vezetnék be a jelenlegi matricás helyett. Kezdetben csak a teherfuvarozók fizetnének kilométerenként nagyjából 20 forintot. Csongrád megyében a sztrádákon kívül útdíjas lehet a 43-as, a 45-ös, a 47-es, a 451-es és az 5-ös főút.

2014-ben indulhat el Magyarországon az elektronikus útdíjfizetés – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tervezetéből. A megtett úttal arányos, kilométerenként kiszabott útdíjat eleinte a D2, D3 és D4 díjkategóriába tartozó járművek fizetnék meg, és csak egyes útszakaszokon. A személyautók tulajdonosai választhatnának: vagy továbbra is matricát vásárolnak, vagy vállalják a kilométerenkénti díjat. Ez utóbbi megoldás azoknak kedvez, akik egy évben csak egyszer mennek rá az autópályára.

A fuvaroztatóknak zsebbe kell nyúlniuk 2014-től. Fotó: Karnok Csaba

 

Mennyit kellene fizetni? 20 forintos kilométerenkénti díjjal sújtanák a legnehezebb járműveket, az autósok fizetnivalójáról még nincs információ. Jelenleg egy kamion 3375 forintot fizet az egynapos matricáért, egy kilométer „útdíja" körülbelül 10 forint. Ha egy nap 500 kilométert is megtesz, akkor mindössze 7 forint. Az új rendszerben, 20 forintjával számolva, minimum dupla akkora lenne a költsége, mint eddig.

Az sem mindegy, melyek lennének a fizetős útszakaszok. Az egyik ismert változat szerint a gyorsforgalmi utakon, valamint a nemzetközi tranzitforgalom által leginkább terhelt forgalmi folyosóban kellene a megtett úttal arányos rendszerben díjat fizetni. Ez a forgalmi folyosó a fizetős osztrák A2-es autópályánál olcsóbban használható 85-ös és 86-os utakat, valamint a 8-as főút Körmend és az országhatár közötti szakaszát érintené. Később terjesztenék ki az útdíj fizetését a teljes, 6650 kilométeres hazai főúthálózatra, így Csongrád megyében útdíjas lehet a 43-as, a 45-ös, a 47-es, a 451-es, valamint az 5-ös főút. A legrosszabb hír: fizetősek lennének az autópályák városi elkerülő szakaszai, köztük az M5-ös Szegedet elkerülő szakasza is.

* * *


Tavaly még 34 forint volt

A magyar fuvarozók költségei nőnek meg elsőként, ha 2014-től bevezetnék az új rendszert. Szilágyi Csaba, a szegedi Springbok Trans Kft. ügyvezetője elmondta: a Tisza-parti várostól Győrig a jövőben egy út annyiba kerülne, mint most a havi matrica. Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt még kilométerenként 34 forintos útdíjjal kalkulált a kormány – a 20 forint szerinte már a szakma tiltakozásának eredménye.

 

http://delmagyar.hu
útdíj, kamionoknak, 2014., változás, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 110 alkalommal | 2012. 02. 13. 10:05:28
Friss hírek
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0

Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0

Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0

Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0

Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 62


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298


Keresés