Ha azt mondja, akkor tuti elférek még itt!” Egy év alatt legalább 70 milliárdos kárt okoztak csupán egy ország lakosai azzal, hogy vakon követték a navigációt.
Egy új angliai felmérés szerint a GPS-ek sokaknak okoztak már bosszúságot: a kétezer autós bevonásával készült összeírás szerint a felhasználók háromnegyedét már félrevezette a navigáció, és kétszázmillió fontnál, azaz hetvenmilliárd forintnál is több kár keletkezett a beléjük vetett vak hit miatt.
Az egy év adatait összesítő felmérés szerint a felhasználók 83%-a úgy véli, valamely szinten félrevezette őket a gép, és míg 68%-uk tett szükségtelen kerülőket a GPS utasítására, csupán minden második autós kezdett el üvölteni a z elektronikus kütyüvel. Érdekes módon a hölgyeket könnyebben kihozta a sodrukból a félrevezetés.
Ugyan mi is hírt adtunk nem egy vak GPS-hit miatt bekövetkezett balesetről, azonban az angliai Közlekedésügyi Miniszter szerint nem csupán a személyes inkompetencia vezethet problémákhoz, balesetekhez. Egy régi térkép például eltereli a forgalmat, kitérőkre kényszerít, idegesíti a sofőrt és a helyieket is. Épp ezért a szigetországban márciusban csúcstalálkozót tartanak, amelyen megvitatják a térkép- és a GPS-készítő vállalatokkal, hogyan is tudnák a lehető frissebb, pontos adatokkal ellátni a vezetőket.
GPS, kár, félrevezette, kerülő, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 101 alkalommal | 2012. 02. 18. 01:10:32
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0
Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0
Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0
Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0
Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0