Legtöbbször egy hiba helyrehozatalához elég az őszinte bocsánatkérés, főleg, ha nem történt nagyobb baj. Mégis, sokan a kezüket sem képesek feltenni egy pillanatra, hogy "elnézést, nem figyeltem". Ezek után tényleg eseményszámba megy Dr. Csirke Macska története. Egy ilyen gesztus tényleg feledtetni tudja az előtte felgyűlt indulatot, hogy aztán egyik fél sem agyaljon rajta tovább a nap hátralévő részében feleslegesen.
Egy reggeli tanulságos élményemet szeretném megosztani minél több autóssal.
Az eset: korán reggel munkába sietek egy mellékúton. Merőlegesen becsatlakozik egy másik út, az ott érkezőnek stoptáblája van. Ezt tudván bátran megyek a kereszteződés felé. A szemem sarkából látom ugyan hogy egy WW Sharan közeledik, de tudom hogy elsőbbségem van, kicsit leemelem aa gázról a lábam de haladok tovább. Persze nem áll meg, nagy tempóval behajt a kereszteződésbe. Satufék, nyomom a dudát, alig tudok megállni hogy oldalba ne vágjam. Kicsit megijedtem, nem akartam balesettel kezdeni a napot.

Leparkoltam a közeli parkolóban és láttam hogy a Sharanos jön velem szemben. Gondoltam felvilágosítom a STOP tábla jelentőségéről, elindultam Felé. Kicsit féltem hogy milyen fickó ül benne, vékony alkat vagyok, nem lett volna jó egy bunyó de még dolgozott az ijedelem termelte adrenalin. És itt jött a meglepetés, amire nem számítottam: a kocsiban egy IGAZI FÉRFI ült. Nem egy beképzelt, önelégült újgazdag majom, aki azt hiszi mert pénze, kopasz feje, kevés esze és nagy kocsija van, hát neki mindent lehet. Ha ilyen ül benne biztos kiugrik és habzó szájjal üvölt hogy hogy merek rádudálni, rá nem vonatkozik a KRESZ.
Nem, a Sharanban egy FÉRFI ült, aki ezt mondta: "Sajnálom, az én hibám. Korán keltem, fáradt vagyok, köszönöm hogy figyelmeztetett a STOP táblára." És hirtelen nagyon boldog lettem. Hogy még talán van remény, hogy vannak még normális emberek, igazi férfiak az utakon, akik elismerik ha hibáznak. Azt válaszoltam: "semmi gond, lényeg hogy nem lett baleset." Kezet ráztunk és úgy éreztem: jól indul ez a nap! Remélem sokan elolvassák ezt a kis bejegyzést és tanulnak belőle, mert példát lehet venni autóstársam hozzáállásáról! Ez úton is kívánok Neki szép napot és balesetmentes közlekedést!
http://autozz.blog.hu
hiba, bocsánatkérés, vezetés, dudálás, baleset,
pizsamásbanán | Megtekintve 78 alkalommal | 2012. 02. 13. 10:27:12
hiba, bocsánatkérés, vezetés, dudálás, baleset,
pizsamásbanán | Megtekintve 78 alkalommal | 2012. 02. 13. 10:27:12
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0
Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0
Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0
Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0
Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0
Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0
Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0
Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0
Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0
Hirdetés
Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2
Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235
Feltöltötte: könig | Letöltve: 62
Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2
Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29
Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620
Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617
Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435
Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368
Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298