Összkerékhajtással sem úszható meg a hólánc
Itthon egyelőre nem létezik egyértelmű előírás a téli gumiabroncsok használatára, a hóláncéra azonban tábla figyelmeztethet. Ilyen esetben 4x4-es autókra is fel kell azt szerelni.Tény, hogy az összkerékhajtású autók hólánc nélkül is gond nélkül felmehetnek ott, ahol a csak két keréken, azaz egy tengelyen hajtottak csakis lánccal. Ám ennek ellenére, ahol kötelező a hólánc, ott a 4x4-es autókra is fel kell szerelni azt, legalább egy tengelyre, logikusan a kétkerékhajtású üzemmód esetén is hajtottra. A legtöbb mai összkerekesben ugyanis csak az alapesetben hajtott (legtöbbször első) kerekek elforgásakor kap nyomatékot a másik tengely. Hólánc használatával tehát egyrészt megkíméljük a hajtásláncot, másrészt fékezéskor és kanyarban is jobb lesz a tapadás - ezért is kötelező annak használata.


Itthon is táblával jelezheti a közútkezelő, ha egy szakaszra hólánc használata előírt
A hólánc tehát összkerékhajtással sem kerülhető el, nézzük, hogy hol kötelező annak használata – mindenki számára. Csakis olyan helyen lehet, ahol az úttestet összefüggő hó vagy jégréteg borítja - ellenkező esetben a lánc károsítaná az abroncsot és az úttestet is. A hólánc használatát közlekedési táblával rendelheti el a közútkezelő - itthon is volt erre példa az elmúlt napokban. Ausztriában pedig a síterepek közelében - ahol környezetvédelmi okokból nem sózzák az utakat - csaknem állandó jelleggel vannak kihelyezve. A szabályszegők ott alsó hangon 35 eurós büntetésre számíthatnak, ám a bírság 5000 euróig kúszhat elakadás általi torlódás vagy baleset okozása esetén. Fontos megjegyezni, hogy bár személyautók számára Ausztriában sem kötelezően előírt a téli gumiabroncs, azonban a téli üzemben, azaz november 1. és március 15. között - amikor a buszokra, kamionokra kötelező -, akkor havas, jeges úton a személyautóknál is annak számít, legalább 4 mm-es profilmélységgel. Magyarán télen mégsem érdemes megfelelő téli abroncsok és hólánc nélkül a sógorokhoz indulni.
| Ország | Téli gumi | Hólánc |
| Németország | Nem kötelező, de helyzettől függően előírhatják | Tábla szerint |
| Benelux államok | Nem kötelező | Csak havas, jeges úton |
| Olaszország | Nem kötelező, de előírhatják, például Aosta-völgy, 10.15-től 04.15-ig | Nem kötelező, de előírhatják |
| Szlovénia | Kötelező: 11.15-től 03.15-ig személyautóra | Helyzettől függően |
| Spanyolország | Nem kötelező | Csak havas, jeges úton |
| Horvátország | Nem kötelező | Kötelező az előírt régiókban: Lika/Gorski Kotar |
| Norvégia | Nem kötelező | Kötelező 3,5 t össztömegű járműveknél |
| Ausztria | Helyzettől függően kötelező, min. 4 mm profilmélység | Táblával jelzett úton kötelező |
| Portugália | Nem kötelező | Csak havas, jeges úton |
| Svájc | Nem kötelező, de helyzettől függően előírhatják | Tábla szerint |
| Szlovákia | Kötelező, de helyzetfüggő | Csak havas, jeges úton |
| Románia | Kötelező: 11.15-től 03.31-ig | Táblával jelzett helyeken kötelező |
| Magyarország | Nem kötelező | Csak havas, jeges, táblával jelzett úton |
| Franciaország | Nem kötelező | Helyzettől függően előírhatják |
És mi a helyzet a többi, síterepet tartogató szomszédnál? Romániában november 15. és március 31. között kötelező a téli gumi, Szlovákiában azonban csak összefüggő hótakaró vagy jegesedés esetén előírt a legalább 3 mm profilmélységű téli abroncs, a hóláncra pedig tábla figyelmeztethet. Szlovénia félig szigorú csak, ott november 15. és március 15. között előírt a téli abroncs - igaz csak két kerékre -, néhány, táblával jelzett helyen pedig a hóláncra is szükség lehet. Mi a két téli abroncsos közlekedést senkinek sem javasoljuk!
A többi szomszédos ország télen kevés utazót izgat, ám a még egy lépéssel
távolabbiak annál inkább. A síterepeket bőven tartogató Olaszországban sincs egységes szabályzás – voltaképp érthető is, hogy Palermóban más az előírás, mint az Alpokban. A hegyekben, illetve a francia határ közelében fekvő Aosta-völgyben kötelező a téli abroncs, a táblával jelzett utakon pedig a hólánc is. Franciaországban az abroncs nem, a hólánc viszont kötelező tartozék, hogy azt a táblával jelzett utakon fel lehessen szerelni. Svájc, Németország, de érdekes módon még Svédország vagy Norvégia is viszonylag megengedő: csak az „útviszonyoknak megfelelő” abroncsot és néhány, táblával jelzett részen a hóláncot követelik meg – aki viszont balesetet okoz nyári abronccsal, az komoly szankciókra, akár a mentés kifizettetésére is számíthat.
Az útviszonyoknak megfelelő abroncs valóban kulcsszó, hóban előírásoktól függetlenül nem érdemes egyéb abronccsal, mint télivel próbálkozni, a skandinávok pedig azt is jól tudják, hogy összefüggő havon a szöges gumi a legjobb – a többieknek marad a hólánc, mellyel itthon például legfeljebb 20 km/órával, döcögősen lehet haladni és csakis addig, amíg valóban kizárólag havon gurul az autó, utána azt le kell szerelni.
Katona Mátyás
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0
Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0
Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0
Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0
Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0