Amerikában még nem is olyan régen büntetlenül lehetett mobilozni vezetés közben. Aztán a statisztikusok felfedezték, hogy a vezetés közbeni mobiltelefonálásból adódó balesetekről még nincs felmérésük, azóta a szabadság országában tiltólistára került ez a tevékenység.

A megfelelő minisztérium felmérése szerint a teherautó-sofőrök ráadásul – tekintettel az utakon töltött idő és távolság miatt – hatványozottan veszélyesek. Háromszor annyi karambol származik általuk abból, hogy a csörgő mobil után nyúlnak.

Azóta természetesen a kihangosító már nem csak kényelmi eszköz, ennek megfelelően az eszközök piaca is rendesen növekszik. Beszerezni pedig nem rest senki, hiszen a büntetés igen borsosnak mondható. 2750 dollárt is fizethet az a teherautó-vezető, akit rajta kapnak a telefonáláson, ez ugyan Kanadában kicsit kevesebb, de még mindig jelentős összeg. Még a flottakezelők is büntethetőek, amennyiben nem látják el megfelelő felszereléssel a kamionokat, ez esetben a cégeknek akár 11 ezer dollárról is szólhat a számla.

Természetesen a gyártók is kapnak az alkalmon, legutóbb a Kenworth jelentette be, hogy a NavPlus multifunkciós eszköz tudását bővítették a Bluetooth-os kihangosítóval. A Kenworth készülékének tudására eddig sem volt panasz, lényegében csoda, hogy ez a funkció eddig kimaradt belőle. A NavPlus a navigáción túl természetesen kompatibilis az iPoddal, kamera csatlakoztatási lehetőséget is kínál, de még a teherautó diagnosztikájába is bepillantást nyerhet a felhasználó. A kihangosító opciót ráadásul megfejelték egy beszédfelismerő rendszerrel is az amerikaik, így a sofőrnek valóban le se kell vennie a szemét az útról a telefonáláshoz.

http://kamionhirek.hu
USA, kihsangosító, cégek, büntethetőek, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 38 alkalommal | 2012. 01. 27. 16:01:56
Friss hírek
Áldozatsegítés
2012. 02. 22. 21:30 | Hozzászólások: 1

Így lehet pénz nélkül élni - gyakorlati…
2012. 02. 22. 15:38 | Hozzászólások: 0

Ilyen egy majdnem halálos gázolás
2012. 02. 22. 15:28 | Hozzászólások: 0

Augusztustól jönnek a fizetős német…
2012. 02. 22. 15:15 | Hozzászólások: 0

Szülők figyelem! Így védhető ki…
2012. 02. 22. 14:50 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
Forgalomkorlátozások 2012. februárban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 90


Pályaalkalmassági vizsgálathoz…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 7


Üzemi baleseti jegyzőkönyv

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 1


TAJ-kártya igénylőlap

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 7


Munkáltatói igazolás

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 6


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 543


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 431


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 362


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 269


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 263


Keresés