A SARTRE program keretében évek óta folyik az új közlekedési rendszer tesztelése. A cél az, hogy egész járműoszlopok közlekedhessenek egyetlen szerelvényként, üzemanyagot és koncentrációt spórolva a résztvevőknek. Tavaly ilyenkor még csak két autóval működött a rendszer, mostanra azonban akár négy járműből álló konvojok is kialakíthatók

Az alapötlet egyszerű: a kocsisort egy nagyobb jármű, jellemzően egy kamion vezeti, amely mögé nagyjából 6 méteres követési távolsággal beállnak a személyautók, követő üzemmódban. Ilyenkor csak az első járművet vezeti a sofőrje, a többiek az automatikára bízhatják magukat. A viszonylag kis követési távolság miatt a követő járművek szélárnyékban közlekedhetnek, ami csökkenti a légellenállás leküzdésére fordítandó teljesítményt, és ezen keresztül érezhető fogyasztáscsökkenést hoz. Emellett a személyautók sofőrjei pihenhetnek, nem kell a forgalomra koncentrálniuk, hiszen az autó követi az előtte levőt. A rendszer 90 km/h-s tempóig működik – ez egyébként megegyezik a kamionokra Európa-szerte érvényes sebességkorlátozásnak – és az egyes autókba épített kamerák, illetve radar-érzékelők jelei alapján szinkronizálja az egymás mögött haladó járművek mozgását.

A fejlesztők abban bíznak, hogy az év végére már hat járművet is összekapcsolhatnak – ilyen mennyiségnél már kimutatható a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás jelentős csökkenése. Az persze még így is kérdéses, hogy hogyan lehet elterjeszteni a közúti vonatozást, hisz nem csak az autókat és kamionokat kell drága elektronikával felszerelni, de a jogszabályi hátteret is meg kell teremteni. A SARTRE program munkatársai abban bíznak, hogy az európai kormányok és az autógyártók aktív segítségével a következő tíz évben elterjedhetnek a közúti szerelvények, csökkentve a környezet terhelését és javítva a baleseti statisztikákat.

 

http://totalcar.hu
SARTRE, program, járműoszlop, kamion, radar, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 63 alkalommal | 2012. 02. 16. 22:43:09
Friss hírek
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0

Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0

Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0

Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0

Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 62


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298


Keresés