Pénteken ér véget az olasz fuvarozók hétfőtől tartó országos sztrájkja, melyen a római kormány által ígért ágazati támogatások enyhítettek, ugyanakkor a vasutasok csütörtök estétől munkabeszüntetésbe fognak.

Este 21 órától kezdődik az olasz vasutas szakszervezetek huszonnégy órás munkabeszüntetése a Monti-kormány által januárban bejelentett közlekedési liberalizáció ellen. A vasutassztrájk egybeesik a hétfőtől tartó országos kamionos blokád két utolsó napjával.

Az olasz autópályák nagy részén ismét akadálytalan a forgalom, kivéve Livorno kikötőjét, Ravenna autósztrádakapuit, a Bologna-Taranto közötti A14-es sztráda egyes szakaszait, ahol továbbra is tüntetnek a kamionosok. Még akadozik a közlekedés a dél-olasz Campania, Calabria, Puglia és Szicília útjain is. A Corrado Passera gazdasági fejlesztési csúcsminiszter ígérte támogatások feloszlatni nem tudták, de enyhítették a járműforgalmat négy napja lassító barikádokat. A miniszter ugyanis bejelentette, hogy a költségvetésből 170 millió eurót biztosítanak a fuvarozóknak autópályadíj kedvezményre. További 30 millió euró úgynevezett Ecobonus támogatást kapnak, ha környezetvédő szállítást végeznek.

A rendőrség hétfő óta több mint tíz kamionost tartóztatott le forgalomakadályozás miatt és azért, mivel rátámadtak sztrájktörő kollégáikra. A Fiat-gyárak termelése kedd óta szünetel az alkatrészellátás leállása miatt. Az áruellátás elsősorban Olaszország déli részén akadozik, de a szupermarketek polcai Rómában is megüresedtek. A termelők az utcákon ingyen osztották termékeiket, hatalmas sikerrel, de a fogyasztóvédők szerint több kereskedő visszaélt a helyzettel, közel kétszeresére emelve az árakat.

Az üzemanyagot szállító tartálykocsikat rendőrségi autókkal kísérték a benzinkutakhoz. Nápoly utcáit ismét elöntötte a szemét a leállt hulladékszállítás miatt. A forgalom és az áruellátás helyzete továbbra is kritikus Szicília szigetén a Forconi (Vasvilla) nevű mozgalom több mint tíz napja tartó utcai tüntetései miatt. A fuvarozókkal együtt a termelők és a diákok is tüntetnek, adócsökkentést és Szicília autonómiáját követelve.

http://http://automenedzser.hu
olasz, autópálya, sztrájk, vasutasok, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 93 alkalommal | 2012. 01. 27. 01:09:44
Friss hírek
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0

Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0

Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0

Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0

Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 62


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298


Keresés