Hazánk déli határszakaszán három átkelőnél tiltotta meg a horvát határőrség a kamionosok belépésétA Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte négyórás tilalom után, 16 órától - a fenti feltételek mellett - ismét beléphetnek a kamionok a szomszédos országba, azzal a megkötéssel, hogy csak Zágráb irányába haladhatnak, Eszék felé nem.
A rendőrség a somogyi határátkelőhelyek közül továbbra is a berzencei átkelőhelyet ajánlja, ott gond nélkül átléphetik a határt a kamionok - mondta Karsay Kornél.
Nem indokolt a teherautók és nehéz gépjárművek közlekedésének korlátozása a déli határszakasz magyar oldalán - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője péntek délután az MTI-vel.
A dandártábornok azt mondta: Barcs, Udvar és Drávaszabolcs átkelőnél a horvát hatóságok megtiltották a teherautók és a nehéz gépjárművek belépését az országba a havazás miatt, de hasonló intézkedés magyar részről egyelőre nem indokolt.
Garamvölgyi László közlése szerint folyamatosan figyelemmel kísérik az időjárás alakulását és a körülményeket, a rendőrség teljes személyi állományával és valamennyi technikai eszközével felkészült a várható havazás és a rendkívüli hideg miatt kialakuló esetleges kritikus helyzetre.
Somogy megye, határ, kamionok, berzence, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 103 alkalommal | 2012. 02. 04. 00:44:00
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0
Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0
Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0
Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0
Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0