A magyar kormány valamit nagyon rosszul csinál - működésének eredményeit egyre több médium veszi szájára, egyre változatosabb kontextusban egyre cifrább érveléseknek teszi alapjául. Az már lassan megszokott, hogy a liberális nyugati lapok Magyarországgal példálóznak, amikor a demokrácia és az európai értékrend védelmének csődjéről értekeznek, hogy a sajtószabadság kérdését feszegető írásokban kötelező elem a magyar médiatörvény boncolgatása.

A kormányzat a Berlinálén egy újabb frontot próbált még megnyitása előtt felszámolni, amikor Fliegauf Benedek filmjének vetítésén osztogatott háromoldalas kiadványban magyarázta, hogy a nagydíjat kapott Csak a szél nem a magyar valóságot tárja fel, hogy a magyar kormány igenis sokat tesz a romák integrációja érdekében, és hogy a cigánygyilkosságokról szóló film nem több fikciónál. Pintér minisztériuma az index.hu kérdésére a következővel magyarázta a film készítőivel nem egyeztetett akciót:

"Ezzel is elejét kívántuk venni annak, hogy a filmet félremagyarázva, a valós történéseket nem ismerve, a film hátteréről nem tájékozódó újságírók valótlanságokat írjanak le az ügy és Magyarország kapcsán. Az utóbbi időben a nyugat-európai sajtóban több esetben jelent meg számtalan valótlanság, így fontosnak tartottuk a tényeket is bemutató háttéranyag eljuttatását."

A KIM-nek azonban lesz még mit magyaráznia, elsősorban a hajléktalanokat kriminalizáló, az ENSZ független szakértői által is támadott törvény kapcsán. Az ENSZ szerint a törvénnyel a magyar parlament 30-35 ezer magyarországi hontalant - köztük nőket, gyerekeket és időseket és rokkantakat is - egyik pillanatról a másikra bűnözővé tett, miközben korábban a menedékek felszámolásával az utcára kényszerítette azokat, akiknek eddig legalább ideiglenes szállás volt a fejük felett.

A négy nyelven megjelenő Pravda Online, a szovjet kommunista párt hivatalos lapjának egyenes ági utóda legutóbb épp a magyar hajléktalanok kriminalizálását alapul véve érvelt a kapitalizmus ellen. A pravda.ru szerint jobban jár az, aki a pokolban született, mint aki Magyarországon. A lap szerint a mai Magyarország a kapitalizmus vesztőhelye, épp úgy, ahogy az emberi méltóságé is. Az ENSZ jelentést alapul véve a lapnak nem is nagyon kell erőlködnie, hogy a kapitalizmus elleni demagóg futamot teljessé tegye.

A Pravda szerint a Kun Béla (!) óta Magyarországon megteremtett társadalmi előnyöket a kapitalizmus alig két évtizede alatt teljesen eltörölték, a teljes foglalkoztatottság, a garantált lakhatás, ingyenes oktatás és egészségügy és a jó minőségű közszolgáltatások, a közbiztonság már a múlté, helyette állástalanság, hontalanság, és napról-napra nehezebbé váló megélhetés jellemzi az EU-hoz csatalkozott kapitalista Magyarországot.

A Pravda cikkírója derékig gázol az (új)kommunista demagóg retorikában, ehhez nem fér kétség. Az azonban mégis bosszantó, hogy a kormány olyan hibákat vét, amelyet ideológiai hovatartozástól függetlenül bárki kiaknázhat saját érvelése alátámasztására. Arról nem is szólva, hogy az ENSZ szakértőinek érvelése teljesen megalapozott:

A hajléktalanokat nem lenne szabad megfosztani alapvető jogaiktól, a szabadsághoz, a magánélethez, a személyes biztonsághoz és a család védelméhez fűződő joguktól csak azért, mert szegények és menedékre szorulnak."

http://ecoline.hu
pravda, médium, Magyar, valóság, tények, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 55 alkalommal | 2012. 02. 19. 17:53:46
Friss hírek
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0

Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0

Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0

Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0

Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 62


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298


Keresés