Mivel a tavalyi négy helyett idén csak három tesztet bonyolítanak az előszezonban, a két barcelonai gyakorlás első felvonása különösen fontos lesz az istállóknak
Míg a jerezi ringen lassú és közepesen gyors kanyarok alkotják, addig a Circuit de Catalunyán minden megtalálható a hosszú egyenestől kezdve a lassú, középgyors és elnyújtott, gyors kanyarokig. Általánosan elfogadott teória, a katalán főváros Montmeló nevű külvárosában található aszfaltcsík a legideálisabb helyszín az autók élesítésére, így évről évre kiemelt szerepet kap a felkészülési időszakban.
A tréningen az új autója töréstesztjével, a költözködéssel és pénzügyi problémákkal küszködő, Jerezben a tavalyi autójával tréningező HRT kivételével minden csapat jelen lesz. Tavalyi autót ezúttal csak a nyitógyakorlást kihagyó Marussia használ majd, az orosz fennhatóság alá került egylet új modellje csak az utolsó barcelonai gyakorlásra készül el.
Színfoltnak ígérkezik a W03-as Mercedes bemutatkozása: a csillagosok kedden, reggel 8 óra 20 perckor leplezik le az új Ezüstnyilat, amelyet múlt héten Silverstone-ban már bejárattak, s mivel Jerezben a tavalyi autóval négy helyett csak három napon át gyakoroltak, vasárnap Michael Schumacher és Nico Rosberg egy privát tesztnap keretein belül már bemelegíthettek Barcelonában.
A menetrend:
|
|
Kedd |
Szerda |
Csütörtök |
Péntek |
|
Red Bull |
Vettel |
Vettel |
Webber |
Webber |
|
McLaren |
Hamilton |
Hamilton |
Button |
Button |
|
Ferrari |
Alonso |
Alonso |
Massa |
Massa |
|
Mercedes |
Schumacher |
Rosberg |
Schumacher |
Rosberg |
|
Lotus |
Grosjean |
Grosjean |
Räikkönen |
Räikkönen |
|
Force India |
Hülkenberg |
Hülkenberg |
Di Resta |
Di Resta |
|
Sauber |
Perez |
Perez |
Kobayashi |
Kobayashi |
|
Toro Rosso |
Ricciardo |
Ricciardo |
Vergne |
Vergne |
|
Williams |
Senna |
Bottas |
Maldonado |
Maldonado |
|
Caterham |
Kovalainen |
Petrov |
Petrov |
Kovalainen |
|
Marussia |
Pic |
Glock |
Pic |
Pic |
menetrend, Forma1, Barcelona, Jerez, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 79 alkalommal | 2012. 02. 20. 21:41:12
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0
Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0
Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0
Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0
Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0