Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat. Hamilton mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a második, a harmadik helyen pedig a győztes csapattársa, a szintén brit Jenson Button végzett.

Hamilton, aki idei harmadik futamgyőzelmét szerezte meg a Yas Marina pályán, a start után az élre állt és előnyét végig megőrizte.

A már világbajnok Sebastian Vettel (Red Bull) az első helyről rajtolt, és ezt a pozícióját meg is őrizte vagy 200 méteren át, aztán a jobb hátső kereke defektet kapott. Vettel lényegében a felnin gurulva elment a boxig, de ott kiderült, hogy a kocsi felfüggesztése is megsérült, így a német pilóta feladta a versenyt. Vettel kiesésével Hamilton állt az élre.

A tizedik kör végén változatlan volt a helyzet az élen. Hamilton, Alonso és Button a 17. körben cserélt kereket, ideiglenesen Webber került az élre, aztán egy körrel később az ausztrál is a boxutcában járt, de nem sikerült tökéletesre a kerékcsere, így lecsúszott az ötödik helyre a brazil Felipe Massa (Ferrari) mögé.

Féltávnál továbbra is Hamilton volt az első, majd Alonso, Button, Massa és Webber következett.

Button a 37. körben cserélt másodszor is kereket, Hamilton pedig a 41.-ben járt a boxutcában. Egy körrel később Massa is új gumikat kapott. Alonso kivárt, megpróbált előnyt kicsikarni és csak a 44. körben járt a boxban, de végül mégsem sikerült Hamilton elé kerülnie.

A hajrában már nem változott a sorrend az élen

Abu-Dzabi Nagydíj (55 kör/305,361 km):
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren Mercedes) 1:37:11.866 ó (átlag: 188,494 km/ó)
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 8.457 mp hátrány
3. Jenson Button (brit, McLaren) 25.881 mp h.
4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 35.784 mp h.
5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 50.578 mp h.
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 52.317 mp h.
7. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:15.964 p h.
8. Adrian Sutil (német, Force India) 1:17.122 p h.
9. Paul di Resta (brit, Force India) 1:41.087 p h.
10. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1 kör h.
Leggyorsabb kör: Webber 1:42.612 p
1. rajtkocka: Sebastian Vettel (Red Bull)

A pontversenyek állása a 18. futam után (még 1 van hátra):
pilóták:

1. Sebastian Vettel 374 pont - már világbajnok
2. Jenson Button 255
3. Fernando Alonso 245
4. Mark Webber 233
5. Lewis Hamilton 227
6. Felipe Massa 108
7. Nico Rosberg 83
8. Michael Schumacher 76
9. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 36
10. Nick Heidfeld (Nick Heidfeld (német, Renault) 34
Csapatok:
1. Red Bull 607 - már világbajnok
2. McLaren Mercedes 482
3. Ferrari 353
4. Mercedes 159
5. Lotus Renault 72
6. Force India 57
7. Sauber 42
8. Toro Rosso 41
9. Williams 5
Következik: Brazil GP, Sao Paulo, november 27.

http://telesport.hu
Hamilton, Alonso, Button, nagydíj, győztes,
pizsamásbanán | Megtekintve 172 alkalommal | 2011. 11. 13. 16:58:10
Friss hírek
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0

Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0

Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0

Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0

Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 62


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298


Keresés