Az ezredfordulón még különc extrának számított, mára már szinte teljesen hétköznapi opció az üvegtető, amely gyakorlatilag minden modellhez rendelhető. A Philips továbbgondolta a megoldást és napelemmel, illetve világítással spékelte meg a tetőt, amely még így is átlátszó marad

A Philips a megfelelő eredmények elérésének érdekében a BASF segítségével végzi a fjlesztéseket, amelyek jövőbemutató mivoltukkal nagy figyelmet érdemelnek ki maguknak. Az OLED (organig light emittinng diode – organikus világító dióda) technológia hallatlan előnye, hogy kikapcsolt állapotban, azaz tápfeszültség hiányában az OLED modul áttetsző marad, azaz a kilátás nem csorbulhat. Amennyiben aktiváljuk az OLED modult, az fényt bocsát ki, bevilágítja az utasteret.

Hogy a képlet ne legyen ennyire egyszerű, a BASF és a Philips transzparens napelemekkel kombinálja az előzőleg felvázolt megoldást, ennek hála az elektromos rendszer fogyasztásának egy részét a generátor helyett maga a tető fedezhetné.

 

„Ez a kombináció a sofőr számára a nyitott tér egyedi érzésének élvezetét nyújtja, míg napközben elektromos áramot generál, éjszaka pedig az áttetsző, kiemelkedően hatékony OLED-ek kellemes, meleg fényével árasztja el a belső teret” – mondta Dr. Felix Görth, a BASF Future Business GmbH organikus fénykibocsájtó diódák és napelemek üzletágának vezetője.

Dr. Dietrich Bertram, a Philips OLED világítástechnológiai üzletágának ügyvezető igazgatója hozzátette: „Ez a projekt lenyűgöző bizonyítékot szolgáltat az OLED-ek nyújtotta új lehetőségek tekintetében, illetve szemlélteti a Philips Lumiblade OLED technológiában rejlő lehetőségeket az emberek életének javítását célzó innovatív világítási alkalmazások kialakítása terén.”

http://autopult.hu
OLED, világító, átlátszó, tető, ,
pizsamásbanán | Megtekintve 98 alkalommal | 2012. 01. 27. 15:03:30
Friss hírek
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
2012. 05. 21. 23:39 | Hozzászólások: 0

Eltűnhet a kötelező és casco biztosítás
2012. 05. 21. 23:16 | Hozzászólások: 0

Szól a mobil, ha mérnek a rendőrök…
2012. 05. 21. 22:40 | Hozzászólások: 0

Elnéptelenednek a brit utak?
2012. 05. 21. 22:23 | Hozzászólások: 0

Borzasztó hajnal: négyen haltak meg…
2012. 05. 21. 22:09 | Hozzászólások: 0

Hirdetés
Den Hartogh
Legújabb információk
trafipax

Feltöltötte: trader888 | Letöltve: 2


Forgalomkorlátozások 2012. májusban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 235


Zuhanyozó a kamionba

Feltöltötte: könig | Letöltve: 62


Az egészségbiztosítás szolgáltatásaira…

Feltöltötte: pizsamásbanán | Letöltve: 2


Fixbírság 63/2012.(IV. 2.)Korm.rendelet

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 29


Legnépszerűbb információk
Kamion Parkolók 44 országban

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 620


Digitális tachográf kezelési…

Feltöltötte: Kelemen Krisztina | Letöltve: 617


Tevékenység igazolólap / Szabis…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 435


Németország nyári tilalmi térképe…

Feltöltötte: Rétisas | Letöltve: 368


Tilalom Il de France

Feltöltötte: sklave | Letöltve: 298


Keresés